Blog   •   Képek   •   Ökörségek   •   Rólam   •   Munkáim   •   Elérhetőségeim
Kategóriák


Jó dolgok


Becsületes nevem, Topor Zoltán. Június 2-án születtem Budapesten. Ikrek jegyében (nem mintha ez számítana) Hmm.. Bár ki tudja!
Életemről kronológiát nem próbálok meg felállítani, úgyis menetközben elkalandoznék, és tök élvezhetetlen lenne. Otthonomtól körülbelül egy háztömbnyire volt az óvodám. Bölcsödébe nem jártam, hogy miért? Azt csak azzal tudom megmagyarázni, hogy édesanyám ovónő foglalkozással bír.
Van egy nővérem is, kivel régen nagyon sokat veszekedtem. Olyan nővér-öcsi viszony miatt. Mivel mind a ketten felnőttünk már így ez azért eléggé leredukálódott, de hát egy gyerekkori berögződés nehezen ül el az emberben :P
A lényeg az, hogy most a XVI. kerületben egy csendes kertvárosi részen lakom kis családommal, felettébb nyugalmas környéken, leszámítva a rohadék kutyákat, akiktől idegbajt kapok este, és a hajnalban flexező és fát vágó szomszédokat. Ha van időm, szívesen vagyok a kertben, csakhát sokszor nem visz rá a lélek. De ha már lemegyek, szeretek babrálni... De persze a számítógépet mint munkaeszközt nem préselhet ki semmi.

Szerencsésnek mondhatom magam, mert jelenleg ugyan az a hobbim mint ami a munkám. Programozás (mikroprocesszorok, mikroszámítógépek, pc, Win és Linux), elektronikai fejlesztések.
Ez a legmegnyugtatóbb, legkreatívabb foglalatosságom. Én inkább magam szoktam áramköröket tervezni, mivel a szimpla utánépítésben nem sok fantáziát látok. Jobban szeretem, ha a semmiből születik valami meg, saját terveim, saját igényeim szerint.

Ha érdekelnek eddigi munkáim, akkor direkt erre készítettem egy külön szekciót, Munkáim névvel, ezen a teljesség igénye nélkül találhatsz a munkáim közül párat. Természetesen az 5-éves koromban épített homokvárak, és mini atomrakéta silók nem szerepelnek benne.
Most azon gondolkodom, hogy milyen jó lenne, ha valaki rákattint arra hogy Rólam, és egy 200 oldalas önéletrajzot olvashatna. És hogy az milyen gizda lenne. De erre én nem vagyok képes. Már a középiskolában sem tartozott a kedvenceim közé a magyar irodalom mint tantárgy, mivel eléggé reál beállítottságú ember vagyok.

Mint valamelyik blogbejegyzésemben is olvashattad, ezt az oldalt leginkább azért hoztam létre, mert már annyi weboldalt adtam ki kezeim közül, és hogynézmá'ki hogy pont nekem nincsen weboldalam. Tartalomra megpróbálok nagyon odafigyelni, de sajnos nem nagyon van időm még ha este hazaérek, még blogolni is. Nagy százalékban a képeimet nézegetheted, és egy-két engem felháborító vagy elgondolkodtató dolgoról fogok szólni, és ha lelkileg összeomlottam akkor pedig a blog lehetőségét fogom használni mint lelki szemétláda. De igyekszem azért érdekes témákkal szolgálni. Igaz nem tudom ki az aki egy ilyen magánoldalra csak azért látogat el, hogy egy ember blogján az eszmefuttatásait olvassa.
Keresés az oldalon:

Friss bejegyzések
Friss kommentek
Blog archívum
Hobbielektronika.hu
Időjárás
Hőmérséklet: 13°C
Amennyinek érzed: 13°C
Páratartalom: 95%
Szél: 11 km/óra E
Utolsó mérés: 8:00
Mérés helye: Ferihegy

Naptár, csak úgy
.
HKSzCsPSzV
  
8
   

Kattints és kövesd!
Copyright 2010. - Topor Zoltán.
Az oldalon található fotók és az egész oldal saját készítésű. A beleegyezésem nélkül ne másolj semmit, mert irgum-burgum! :)