Blog   •   Képek   •   Ökörségek   •   Rólam   •   Munkáim   •   Elérhetőségeim
Kategóriák


Jó dolgok



A magyar közlekedési vállalatok változatos eszközökkel harcolnak az utasok ellen, de a fizikai megfélemlítés, illetve az utasok vagyontágyainak megsemmisítése, ha nem is ismeretlen, azért aránylag ritka jelenség. Éppen ezért köszöntjük karatés csatakiáltással az Alba Volán vaskezű alkalmazottját, aki nem cicózott, hanem erőszakkal elvette az utas igazolványtartóját, majd kettétörte a diákigazolványát. Mi békés tízlábúak vagyunk, de tuti, hogy az emberi ürülékre meghökkentően hasonlító tengeri uborkát etettünk volna azzal, aki ilyet csinál a tulajdonunkkal. Kampet, a szenvedő alany szerencsére nem ennyire lobbanékony. Dramatizált sztori alant.

Olvasd el az egész párbeszédet: Tékozló Homár - Karatemester ellenőr az Alba Volán kötelékében
 
Szólj be Te is (klikk)Eddig beszóltak (1) • Linkelj erre!Vicces
Ez a srác nagyon tud... Nem rajongok nagyon a rap zenéért, de ennek a műfajnak az ilyen szinten való műveléséhez legalább annyi tehetség (ha nem több) kell, mint egy Beethoven mű emberek ezrei előtt történő hibátlan lejátszásához.
Egyszerűen csak elképedtem! Kegyetlenül pörög a srác agya, nem csak a szöveg hanem az egész nagyon jó...
 
Szólj be Te is (klikk)Eddig beszóltak (2) • Linkelj erre!Szórakozás
Keresés az oldalon:

Friss bejegyzések
Friss kommentek
Blog archívum
Hobbielektronika.hu
Időjárás
Hőmérséklet: 13°C
Amennyinek érzed: 13°C
Páratartalom: 95%
Szél: 11 km/óra E
Utolsó mérés: 8:00
Mérés helye: Ferihegy

Naptár, csak úgy
.
HKSzCsPSzV
    

Kattints és kövesd!
Copyright 2010. - Topor Zoltán.
Az oldalon található fotók és az egész oldal saját készítésű. A beleegyezésem nélkül ne másolj semmit, mert irgum-burgum! :)